csütörtök, szeptember 21, 2017

A Peter elvről

Mindenkinek - már aki olvas természetesen - vannak "kedvenc" könyvei. Régi kötelem egy férfi számára hogy ültess egy fát, nemzz egy fiút és írj egy könyvet. Lehetetlen elolvasni mindet, még csak a legjobbakat sem tudja "feldolgozni" egy ember, válogatni kell.

Sokáig azt hittem hogy csak régen éltek okos emberek, írtam is már erről. Persze ez csak addig tartott ameddig össze nem futottam Pirsig-gel :D. Vonnegutról azt gondoltam valamiért hogy nem kortárs író, pedig az Utópia14/Gépzongora az egyik nagy kedvencem a többi között. No de nem ezekről akarok írni most, hanem a Peter elvről....

Sajna wikipédia bejegyzést csak angolul találtam róla...

Vannak írások amelyek nagy hatással vannak a környező világra. Ki ne ismerné Murphy törvényét például? 

Kedvenc kérdésem - sajna nem én találtam ki, innen csentem, hogy Pirsig meg honnan szedte, nem tudom - hogy létezett-e a gravitáció (nehézkedés-re kell keresni az oldalon, vagy Newton-ra) Isaac Newton előtt? Ugyanezt a könyvet elolvasták sokan rajtam kívül, gondolom sokaknak határozza meg a világhoz való viszonyát. Az egyik - de lehet hogy nem csak Lajbi -  Linuxos ismerősöm például kötelező olvasmányként olvastatja el a diákokkal ezt ;-).

 

No de most nem a többi könyvről van szó, hanem Peter professzor remekéről.

 

Tréfás, kötetlen stílusban megírt mű, de a téma komoly. Nem idézem most ide a fülszöveget, nem olyan hosszú könyv, megéri elolvasni akár többször is, a lényeg az hogy minden hierarchikus szervezetben mindenki addig emelkedik, ameddig el nem éri az inkompetencia szintjét. Röviden szólva ha egy területen "jó" vagy, akkor az predesztinál(hat) arra hogy egy szinttel magasabbra emelkedj, de korántsem biztos hogy ugyanolyan jó vagy azon a szinten, sőt, de egy fentebb említett szervezetben már nincs visszaút. 

 

Még középiskolás voltam amikor kezembe kaptam eme remeket, és felismertem a nagyszerűségét, de nem találtam kibúvót az elv alól sehogyan sem. Ahogy az író fogalmazott, ez olyan elv, ami megkerülhetetlen, búvópatakként úgyis felbukkan. Ad acta, gondoltam, beraktam a megoldhatatlan/megoldásra váró feladatok mellé, közvetlenül a Fermat sejtés utánra. (Hozzáteszem a Fermat sejtést több ezer oldalon (a 90-es évek elején) már bebizonyították, ha egyszer nagyon sok időm lesz, akkor átrágom magam rajta. Mindenesetre nem a frappáns, egyszerű megoldást találták meg, az már bizonyos ;-)..). Annyiban lezártam magamban ezt a kérdést, hogy menekülni fogok az előléptetés elől és kész ;).

 

Teltek múltak az évek, a húgom - aki 7 évvel ifjabb mint én - eljutott a pályakeresés nehéz bugyraiba. Elhelyezkedett valami multinál, ahol nem érezte igazán jól magát, és a család legnagyobb megrökönyödésére inkább elment ipari alpinistáskodni, meg kőműves mellé, miközben jobb helyet keresett.

 

Fel is vették egy másik multihoz (Edisonék...). Elmesélte hogy hogyan. Több száz jelentkező közül válogattak a gyakornoki programra. Középvezetőket kerestek. Jelentkezhettek belülről, kívülről. Amikor felvették, nem azzal kellett foglalkoznia rögtön amivel később, hanem 3 éven keresztül fél éves bontásokkal különböző területeken kellett dolgoznia. Mindenki tudta hogy majd vezető lesz egyszer, de az alatt a három év alatt meg kellett ismernie a céget.

 

Atyaég, csaptam a homlokomra. Ezek kihúzták a Peter elv méregfogát!

A hierarchián belülről való emelkedésnek ugyanis komoly előnyei is vannak ám, hiszen a delikvens ismeri a környezetet. Lehet azonban hogy valaki ugyan inkompetens egy szinten, de kettővel fölötte tökéletes. Ha az adott szinthez alkalmazunk szűrőt - persze ehhez az is kell hogy a szűrő jó legyen, de még mindig jobban állunk mint ha az az alatti szint alapján döntünk! -, akkor kiküszöbölünk sok hibát. Arról nem is beszélve, hogy nem kiemelünk valakit, hanem lehetőséget adunk arra hogy emelkedjen, ha akar.

 

Csodálatos.

 

Az jutott erről az eszembe akkor, mint ami Kőgyesi Zolinak még a gimiben, amikor a bűvös kockát forgatva ezt mondta:

  • Én csak egyvalamit nem értek ezen...
  • Mit? - kérdeztük.
  • Ezt hogyhogy nem én találtam ki :D?

.

 

 

 

 

A helyettesítő termékekről

Fel- felbukkan időnként egy téma ami miatt újra és újra előveszem Joel alábbi írását. Én egy másik kerettörténetet hallottam annó:

 

Egy amerikai kisváros szórakoztató központjában  pangott az üzlet. Nem volt vendég se a moziban, se a pattogatott kukoricásnál, a vendéglőben, sőt még a kocsmában is csak lézengtek az emberek, jellemzően a cégtulajok felejtették ott a bút... 

Egészen addig, ameddig össze nem álltak. Öles hirdetések lepték el a várost, a hétvégén ingyen van a mozi. A többi tulaj bérelte ki. Jöttek is a népek, megtelt a vendéglő, a kocsma, az utolsó lufit is elvitték az ajándékboltból. Futotta a mozi bérlésére. A mozi kiegészítő terméke volt a többinek.

Persze ez az infó olyan régi, mint az országút, de hátha van akinek újdonság, hiszen le vagyunk egy picit maradva, valamint mostanában egyébként is rükvercbe kapcsolva nyomjuk tövig a gázt, ahogy elnézem :(.

 

A következő sztorik "másodkézből" szerzettek - nem vagyok Bill Gates közeli barátja ugyebár, bár egy Veyront elfogadok tőle szívesen ennek cáfolataként, de sötétkék legyen ;) -, ha nem teljesen felelnek meg a valóságnak akkor legyen az az írói munkásságomnak tekintve.

 

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy Általános Irodagépgyártó Vállalat (IBM), akik akkor a mára megint divatba jövő, szolgáltatási üzleti modell alapján nagy számítógépeket szállítottak nagy cégeknek. Igény támadt arra a partnereik felől, hogy kellene személyi használatú gépeket gyártani (akkor már voltak 8, sőt címkiosztásban 16 bites kisgépek egyébként). Kiadták a feladatot a fehér köpenyes mérnököknek, akik neki is láttak a nemszeretem feladatnak. (Aki real time operációs rendszert fejleszt, olyan gépeket, amiken menet közben lehet processzort cserélni akár, persze hogy kellemetlennek érezhette ezt a "piti" igényt.) Legyen minden szabványos benne. Ezt azért élvezetes dolog tervezgetni egy mérnöknek, szerintem nem nagyon gondolkoztak akkor hogy majd 20 év múlva mekkora siker lesz ez, azon meg pláne nem hogy negyven év múlva hanyatlani is fog az a piac ;-). (Alexander Dumas, de rég olvastalak....)

Jó, de az operációs rendszert nem vállalta be senki.

Így történt hogy az egyik kis garázscéghez bekopogott két öltönyös úriember. Pontosan nem tudom mi történt, guglizni meg nem akarok most, a lényeg hogy udvariatlan volt a srác a "nagy kék" embereivel, akik orrukat felhúzván elmentek egy másik garázscéghez, akiknek volt tapasztalatuk a kisgépekkel.

Ugyanazzal a kisgéppel volt tapasztalatuk többek között, aminek későbbi reinkarnációjával én is találkoztam 14 évesen. A TRS-80, amit mi HT-1080Z -ként ismertünk meg. Ott láttam először a Microsoft nevét, soha nem feledem a XOR AX utasítást, ami egy bájtot felhasználva 2 órajelciklus alatt törölte az akkumulátort, és még a flageket is beállította egy füst alatt. Nyamm. Igaz hogy holt tudás, de akkor is jó....

A másik garázscég tulajdonosa már sokkal jobban tisztában volt azzal hogy tisztelettel kell bánni az óriásokkal. Minden feltételbe belement, csak annyit kötött ki, hogy a klón gépekre - ipari szabvány alkatrészekből épült fel a gép ugyanis, eleve másolhatóra tervezték a mérnökök - hadd árulhassa a kész operációs rendszert. Az IBM emberei úgy okoskodtak hogy csak néhány százaléknyi klón lesz majd a piacon. Bill Gates meg úgy, hogy az olcsó klónok kiegészítő terméke lesz az övé. A vicces ebben az, hogy nem készült el időben. Meg kellett vegye az egyes számú versenyzőtől a termékét. A többi már történelem :).

 

Ma már ott tartunk hogy az igazán sikeres nagy cégek saját maguk termelik ki az a piacot, aminek ők a kiegészítő termékei. Lásd Google, Facebook, .....

Ide tartozik többek között az én kedvenc játékom a hattrick is. Egy millió felhasználó - csak tőlünk 10510 van ebben a pillanatban, a világból most 12 ezer ember online -, ingyen használható, mégis megélnek. Nem csak a reklámokból, néhány százaléknyi user a kényelemfokozó - más előny nem jár vele, ez fontos - pluszokért, vagy csak úgy befizet a prémiumkategóriák valamelyikére.

 

Úgy gondolom hogy ezzel a gondolkodásmóddal manapság fel kell vérteznie magát minden valamirevaló cégnek, ha számítástechnikával foglalkozik akkor különösen, de egyébként sem árt. Ha nem teszi meg, nem fogja megérteni hogy miért bukik el a versenyben.

 

Remélem lesz aki hasznosnak találja ezt. (Tudom az emberek zömének ez trivialitás, de a csecsemőknek minden vicc új....)

 

 

Dilemma

Imádom az összeesküvés elméleteket :). De tényleg. Remek dolgok ezek, bár általában kevés közük van a valósághoz természetesen. A kialakulásuk viszont mindig is izgalmas dolog lehet. Lásd például a balkezességet, ugye :). Szerencsére mára már minden bögre kétkezes, lehet kapni a boltban balkezes ollót, kést, baltát, ha mindenáron töltőtollal akarunk írni, az is megoldható, még csak arabul sem kell hozzá megtanulni.

 

Nyomtató problémába ütköztem a minap. No nem olyanba mint Stallman, de azért idegesítő volt ez is.

Ki ne futott volna össze már élete folyamán egy tintás nyomtatóval :)? Valamiért ezek olcsón beszerezhetőek, de igen drága hozzá a tinta. Jellemző példa amikor drágább a festék külön, mint nyomtatóval együtt. Persze, persze, bólogat erre az aki ismeri a régi történetet az ingyen osztogatott Gilette nyélről, amihez csak a drágábban kapható fej volt kapcsolható.

 

Nomost tegyük fel hogy egy nagyon nagy cég fejlesztési részlege hozzánk tartozik és maradt némi, csak K+F-re költhető keretünk, meg van egy személyes problémánk.

 

Magukhoz kéretünk néhány csapatot, ezzel:

 

  • Találjatok ki valami megoldást a haj korpásodásra, a határidő rövid, eredményt várok egy hónapon belül, aki nem jut megoldásra, ne is álljon elém, ne rabolja az időmet feleslegesen ha megkérhetem.

Emberek elvonulnak,  idő telik, eljön a határidő, és ketten ott toporognak az ajtó előtt.

  • Van egy jó, meg egy rossz hírem.
    • A jó gondolom az hogy elkészültetek, ezt hagyjuk is, mi a rossz?
  • Igen, van megoldás, meg is tudjuk csinálni, csak bonyolult egy picit és aránylag drága, no meg hat havonta ismételni kell a kúrát. Addig viszont tökéletes a megoldás, büszkék vagyunk magunkra. (És mind a két fajtára jó!)

No de még van egy másik versenyző is, régi bútordarab, megbízható....

  • Kapkodtunk egy kicsit, kipróbáltunk sok mindent, és megvan a tökéletes megoldás. Nem tudom hogy hogyan jöttünk rá, de tényleg, viszont végül is nagyon olcsón, nagyon egyszerűen előállítható eme szer. Minden kísérlet megvan már, akár holnap gyárthatnánk is ha akarnánk.
    • Ha akarnánk, ja, de ezt mint te is tudod meg kell még fontolnunk.

Ha a részvényesek érdekét veszem figyelembe és jó szakember vagyok, melyiket választom?

A másodikat?

Dehogy.

 

Gonosz, galád ember volnék én?

Dehogy.

 

Meg kell engem változtatni?

Dehogy.

 

Valami baj van a környezettel, a szabályokkal, a kooperációval, a teljesítmény fogalmával?

Ott lesz valami bug, ja.....

Az adó definíciója

Jut eszembe :D.

 

Ha valaki véletlenül nem ismerné.

Egyszer egy Napóleonról szóló film végén láttam ezt, és beleégett az agyamba.

Jó, nem egyszer láttam, mert egy sorozat volt és direkt figyeltem ezt egy idő után.....

 

Egy köztársaság alapja az adó, melynek definíciója:

Szabad emberek, közös céljaik megvalósítására, lemondanak a jövedelmük egy bizonyos részéről

Ezt kár boncolgatni tovább, de azért én megteszem :).

 

Ezer sebből vérzik ez a köztársaságnak nevezett honunkban sajnos.

 

Egyes - külföldi - vélekedések szerint - amit Szilárd Leóék még erősítettek is, ugye :D - még az emberek definíciónak se felelünk meg :).

 

Annyira örülnék neki hogyha nem csak nevezhetnénk magunkat köztársaságnak....

Egy kis mese....

Két rövid történetet akartam leírni, de az egyiket egyből kilőtte google barátunk :).

"Hogy a növényt elterjessze, Parmentier ravasz cselhez folyamodott: meggyőzte XVI. Lajos királyt, hogy egy 40 hektáros földterületen krumplit ültessenek, és azt szigorú katonai őrizet alá vegye. A környék földművesei kíváncsiak lettek, hogy mi az az érték, amit ennyire őriznek, és amikor szándékosan felügyelet nélkül hagyták a krumpliföldet, a lakosok "ellopták " a gumókat és elültették azokat a saját földjeiken. Ily módon terjedt el a krumplitermesztés Franciaországban; persze akkor már tudták, hogy a gumója az ehető rész."

Igaz én úgy hallottam hogy nálunk volt és Terézia tette, de a lényeg szempontjából végül is  mindegy, az idézett blogon meg egyébként is sokkal szebben megszerkesztve lehet olvasni - szerintem - érdekes dolgokat a krumpliról. A rendszerbevezetéssel kapcsolatos rész meg sikerült így is felvillantani. (Minden új iránt ellenállás van, vele kapcsolatban félelmek, kellenek a kreatív, átmeneti ötletek a kezdetekre.)

 

A másik történet egy kedvenc, elég régi, még múlt évezredbeli fabulám. (Az hogy gyakran állatok szerepelnek benne, nem jelent kizárólagosságot ;-).)

Sokszor elmeséltem már. Egyszer amikor a vonaton meséltem egy ismerősnek, a leszállás előtt fejeztem be, ő még lelkesen mondta hogy tudom ám kikről mesélsz, fel is tudom sorolni a neveket... Hiába mondtam neki, hogy ez csak egy kitalált történet, ő ragaszkodott hozzá hogy tudja a forrást is :D..... (Nem találom a linkjét annak a nagyon jó francia filmnek amiben egy szőlősgazda örökségéről van szó.)

 

Na szóval. Tegyük fel hogy van 10 parasztgazda. Mindenkinek szüksége volna magtárra, de egyedül fenntartani necces. Nincs is egy darab sem...

  • Egyszer csak közülük az egyik, vagy kívülről valami értelmesebb felfedezi az igényt, és saját pénzből + kölcsönből épít egyet.
  • Először mindenki kikacagja, és természetesen senki nem köt vele üzletet.
  • Aztán külön külön felkeresik, egyedi alku kellene. 
  • Lassan teljes kapacitáson dolgozik a magtár, megkerülhetetlen, a költségek megtérültek, már komoly haszon is akad.
  • Mindenkinek szüksége van egy magtárra, de már van egy.
  • Na de azé a gazé. :)
  • Vegyük el, vagy építsünk másikat, vagy legyen bármi, adja ingyen az a mocsok a szolgáltatást, de ez borzasztó, ki vagyunk neki szolgáltatva, fujj......

 

Van már egy magtár, de az alapprobléma maradt..

Az a 10 gazda akkor sem, és most sem képes összefogni, közösen, értelmesen gondolkodni....